Alig múlt éjjel 11 és egyedül vagyok. Illetve egyedül vagyok ébren. Ritkán érzem magam ennyire magányosnak, mint Szilveszterkor.
Nem a kedvenc ünnepem. Zenészfeleség vagyok, két gyerekkel. Csak nézem, ahogy a fél világ bulizik, közben én ugyanúgy csinálom az esti rutint, etetek, játszom, kérek, könyörgöm, veszekszem, fürdetek, mesélek, altatok…és nyugtatok, mert mire elaludna a kicsi, feveri egy petárda vagy tűzijáték.
Tudom lesz idő mikor hiányozni fognak ezek a pillanatok, hogy itt fekszenek mellettem, mikor azért leszek ébren, hogy hazavárjam őket a buliból 🙂 De most akkor is nehéz. Túl sok időm van gondolkodni, átgondolni az évet. A tavaly ilyenkori bizonytalanságot, hogy lesz-e még karácsonyom, szilveszterem, a műtétet, a felépülést, a kontrollok előtti izgulást, félelmet, a hétköznapi harcokat, a terveinket, a jövőnket.
Imádom a gyermekeimet, de önző vagyok, ha most én is bulizni szeretnék, kicsit elengedni a gyeplőt, az aggódást, a hétköznapokat? Gondtalanul szeretném élvezni a pillanatot, ünnepelni az életem. Egy pohár pezsgővel a kezemben áttáncolnám magam egy új évbe, ahol talán jobb lehetek, egészségesebb, vékonyabb, türelmesebb, vidámabb, csendesebb…
Másodikán újabb kontroll. Remélem a legjobbakat.
Boldog új évet!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: