Évek óta nézem a Grace klinikát (rémes ez a magyar címadás egyébként). Mikor a nagylányommal voltam terhes és a vége felé már otthon voltam, akkor kattantam rá, sorba le is daráltam az addig vetített évadokat. A magyar tv elég hektikusan adja, ráadásul sokkal jobban szeretem angolul, ezért azóta is online nézem az új részeket. Nem titok, hogy Amerikában már sokkal előrébb tartanak, nevezetesen a 14. évadnál.
Tavaly ősszel is néztem az új évadot, heti egy részt még a kicsi mellett is be tudtam iktatni.
Innentől SPOILER következik.
Aki a magyar adást nézi és nem akar új infókhoz jutni NE olvasson tovább!!
Szóval: rögtön az első részben Amelia Shepard egy kísérlet kapcsán befekszik egy mr gépbe, így kvázi véletlenül kiderül, hogy egy hatalmas daganat van az agyában. Bal oldalt a frontális lebenyében. Persze saját magát nem operálhatja meg, ezért jön egy doki, aki a tanára, mentora volt régen. Azonnal letiltja a munkáról, mondván, hogy egy ekkora daganattal ne csináljon semmit, hisz minden, amit érez, amit gondol vagy mond, az valójában a daganat. (“A homloklebenyben vagy frontális lebenyben található meg az elsődleges mozgatókéreg, a beszédképzés, a figyelem, a koncentráció, a munkamemória, a végrehajtó funkciók, a problémamegoldás és tervezés, a szervezés, az előrejelzés és a rugalmasság központja. De ugyanígy az érzelmek, a motiváció, a személyiség, az agresszió kontroll, az ítéletalkotás és az önmonitorozás képessége is hozzá kötődik.” napidoktor.hu)
Persze elhúzzák pár részig a dolgot, van dráma, könnyek, minden, ami kell.
Én meg azt gondoltam, hogy ilyen nincs. Egy ekkora daganat tünet nélkül nem létezhet, ez tuti csak egy filmes csavar. Az agydaganatok nem hiszem, hogy így működnek. Emlékszem a hitetlenkedésemre és a gunyoros félmosolyomra, hogy na persze végül is ez csak egy film.
Két hónappal később erre csúnyán rácáfolt az élet.
Pár napja újra néztem ezeket a részeket, sok olyan részlet volt benne, amire akkor nem is figyeltem fel (nyilván, mert a világon semmi közöm nem volt hozzá), de most igen. És így még nagyobb a hasonlóság.
Ameliának is meningeomája volt, tünet nélkül, évek óta nőtt hatalmasra. Gyakorlatilag a film szerint, ugyanoda, ahova nekem a valóságban.
Most már tudom. Van ilyen.
Nem akarok olyat belelátni, ami nincs benne, nem hinném, hogy ennek bármi spirituális jelentése, előrejelzés értéke lett volna, de valójában a hideg kiráz ettől a hasonlóságtól. Mikor ezt láttam már régóta bennem is ott volt. (Ez a gondolat azóta is számtalanszor előjön bennem egy-egy emlék vagy fénykép kapcsán, hogy akkor már a fejemben volt, vagy akkor már vajon ott lehetett?)
Igazából ugyanezek a kérdések foglalkoztatnak engem is, ami a sorozatban a dokit.
Amikor ezt és ezt tettem, mondtam, éreztem, az én voltam, vagy a daganat?
Ugyanazzal szembesülök a mai napig, amivel ő a műtét utáni időszakban. Valami furcsa, valami nem oké, valami változott. Nőtt a fejemben egy hatalmas daganat észrevétlenül, most, hogy már elvileg nincs, vagy nagyon kicsi, minden furcsaságot, hirtelen érzelmet,elfelejtett szót, nevet, történést, elakadt mondatot, fejfájást pánik kísér, hogy valami baj még van.
Kicsit megfordultak a dolgok. Mikor azt hittem biztonságban vagyok, ez a valami alattomosan az életemre tört, de nem tudtam róla. Most tudok róla, hogy elvileg nem okozhat gondot, de nem tudom elhinni, nem érzem magam biztonságban. Remélem elmúlik ez az érzés egyszer.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: